El kell ismerni vannak nagyon ügyes, sőt rendkívül ügyes emberek. Azokra gondolok, akik egy munkahelyen úgy el tudják adni a semmit, mármint a nulla teljesítményt, hogy közben még a „Munka hőse” vagy a „Kiváló dolgozó” érdemrendet is megkapják.
Egy ex-kolléganőm mesélte, hogy még a 80-as években az Illeték hivatalban dolgozott, ahol volt egy kolléganője, aki rendkívül szorgalmas volt, sokat dolgozott és állandóan túlórázott. Néha már meg is sajnálták, viszont a főnökei nagyon elismerték őt.
Történt azonban egy érdekes eset, ez a kolléganő 2 hét szabadságra ment, és az ex-kolléganőmnek kellett őt helyettesíteni. A meglepetés akkor érte, amikor 2 nap után egyszerűen nem volt több feladata, és a 2 hétből (10 munkanap) 8 napot csak a lábát lógatta! Akkor döbbent rá, hogy ez a kolléganője rendkívül ügyes a megfelelő látszat kialakításában és fenntartásában, nemcsak a főnökeinek, hanem még a saját kollégáinak is eladta, hogy ő mennyit dolgozik és milyen hasznos munkatársa a hivatalnak!
Nekem csak egy kérdésem merült fel ennek kapcsán, hogyan ismerjük fel az ilyen embert egy felvételi interjún?
Egy másik ismerősöm meg a Kárpótlási Hivatalnál dolgozott és miután elmeséltem neki a fenti esetet, felnevetett és megosztotta velem, mint tudatlan amatőrrel, hogy ez nem is olyan nagy ügy. Náluk például volt olyan ember, aki szinte egész nap a folyosókon grasszált egy jó nagy pakk dossziéval a hóna alatt, komor képet vágva, és elfoglalt ember látszatát keltve (állítólag volt tehetsége hozzá), és soha senki, egyelten vezető sem állította meg!
Aki valamilyen állami intézményben dolgozott biztosan tudna mesélni még ennél is meredekebb sztorikat is, de most nem ebben szeretnék elmélyedni.
Nézzük akkor meg, hogy ha a felvételi interjún ott ül veled szemben egy rendkívül meggyőző, agilis pályázó, hogyan állapítsd meg, hogy „lázas semmittevő”, „profi önpr-es” vagy valóban teljesítőképes emberről van szó?
Sokszor nagyon könnyű ezt megállapítani, mert rettenetesen elakadnak a munkájuk eredményességét firtató kérdéseken.
Nem is értik!
Hát ők rengeteget dolgoznak, mindent megtesznek, ami tőlük telik, a maximumot!
Sokszor magát azt a fogalmat sem értik, hogy mi az az eredmény?
De az igazság az, hogy még egy könyvelőnek is illene tudnia, hogy milyen eredményei vannak a munkájának, egy vezetőről meg ne is beszéljünk!
Ennyire egyszerű lenne?
Sajnos gyakran nem. A „profi önpr-es” eléggé lazán veszi ezt az akadályt, mert a világ legnagyobb nyugalmával behazudja az eredményeket, sőt, olyan eredményeket, amitől a legtöbb interjúztató szeme olyannyira felcsillan, olyannyira felizgul, hogy el is felejt egy csomó további fontos kérdést feltenni, mert rögtön elkezd dolgozni a fejében a gondolat, hogy ez az ember az ő csapatát, cégét mennyire fel tudná lendíteni?
„Túl szép, hogy igaz legyen”
Nálam ez egy szakkifejezés azokra a pályázókra, akik túl jónak, túl meggyőzőnek tűnnek az interjún. Mivel több tízezer emberrel találkoztam már az elmúlt 20 évben, ezért kialakult bennem egy józan arányérzék, mert van egy olyan emberfajta, akivel még nem találkoztam.
- a tökéletes emberrel,
- a tökéletes vezetővel,
- a tökéletes értékesítővel,
- a tökéletes asszisztenssel,
- a tökéletes informatikussal,
- a tökéletes könyvelővel,
- a tökéletes mérnökkel,
- a tökéletes marketingessel,
- a tökéletes hr szakemberrel (bocsi kollégák!),
- a tökéletes raktárossal,
- a tökéletes kőművessel,
- a tökéletes fodrásszal,
- a tökéletes politikussal,
- a tökéletes rendőrrel,
- a tökéletes biológussal,
- a tökéletes erdésszel,
- a tökéletes búvárral,
- a tökéletes edzővel,
- a tökéletes logopédussal,
- a tökéletes utcaseprővel,
- a tökéletes country managerrel,
- a tökéletes vállalkozóval,
- a tökéletes focistával,
- a tökéletes férjjel és feleséggel sem!
Hosszasan folytathatnám a sort, egy biztos, minden embernek van jó oldala és erősségei, van rossz oldala és gyengeségei, ráadásul mindenkinek más és más, pontosan ennek köszönhetjük, hogy nem vagyunk egyformák. Így amikor ott ül velem szemben egy tökéletesnek látszó pályázó, az nekem mindig nagyon gyanús…
Mit lehet vele kezdeni?
A kiváló látszatot keltő emberek első számú ellensége Columbo hadnagy, a részletek embere! Tudod, ő olyan mint egy pitbull, soha nem hagyja magát felszínes válaszokkal lerázni, inkább háromszor is rákérdez a legapróbb részletre is, amíg teljesen világossá nem válik a számára. Egy felvételi interjún ezek a részletek a következők lehetnek:
- részeredmények,
- hogyan érte el az eredményeket?
- hogyan ért el egy adott részeredményt?
- ki és milyen módon segített neki benne?
- ki tudja mindezt igazolni?
A legutolsó, a végső adu a referencia ellenőrzés. Kiváló „önpr-os” pályázóknál fontos, hogy olyan referencia személyt találj, akit nem ő ajánlott, hanem te, akár közvetetten is de ismersz, és meg tudsz keresni. Nem egy olyan „profi önpr-ossal” találkoztam az utóbbi években, aki még nálam is átment minden szűrőn, kivéve a gyanún, de nem találtam fogást rajta, végül a precízen elvégzett referencia ellenőrzés leplezte le.
Viszont azt látom, hogy Magyarországon a referencia ellenőrzéstől rendkívül idegenkednek a munkaadók (talán a besúgós múltbeli világ kísért), miközben angolszász országokban olyan megszokott és bevált dolog, mint a felvételi interjú.
Történt valami gondoltam, majd megfogalmazódott. Leszálltál a földre közénk. Szia Tamás!
Nekem a helyettesem egy „lázas semmittevő”. Sajnos nem tudom kirúgni, mint ahogy egyetlenegy „lázas semmittevőt” sem tudok kirúgni a munkahelyen, mert nem én vagyok a munkáltató képviselője, hanem a főnököm: a területi vezető. Sokkal hatékonyabban is dolgozhatnánk, kevesebb létszámmal, csak az igazán jókat megtartva. A 12-ből jó ha öten-hatan dolgoznak becsületesen – a többiek látják, hogy akármit csinálnak, én nem tudom őket kirúgni. Rendszeresen jelzem a főnökömnek, hogy kivel nem lehet, nem tudok együtt dolgozni és miért, de nem történik semmi, csak mosolyog. Így eljutottam oda, hogy a főnököm külföldi főnökeinek szóltam, hogy történjen már valami, mert így nem lehet dolgozni. Pár ember szó szerint nem csinál semmit és nem rúghatom ki őket, mert a területi vezető a munkáltató képviselője. Szóval szóltam a külföldi főnököknek a területi vezetőről – felkészültem rá, hogy ki leszek rúgva.
Kedves Tamara!
Én ugyanígy jártam. Több kollégánál is észrevettem, hogy lóg. Próbáltam finoman, trükökkel munkára bírni őket, majd szóltam a főnökömnek tanácsolva hogyan lehetne többet kihozni belőlük ha már itt vannak, de csak engem hurcoltak meg. Tudni illik a főnönk is csak lóg, mint kiderült. Hát elmentem a következő szintre. Ennek meg az lett a vége, hogy kirúgtak és még a fizetésemet sem kaptam meg rendesen, meg a kilépőpapírjaim is hiányossak, pedig egy meglehetősen nagy cégről van szó.
Kedves Csilla! Egyelőre csak figyelmeztetést kaptam a közvetlen főnökömtől, erre átküldtem a főnököm magyar főnökének is a kifogásaimat – bizonyítékokkal együtt. Amúgy sem terveztem hosszú időt itt 🙂 … Ha már figyelmeztetés van, akkor előbb-utóbb kirúgás is lesz. Legalább nyugodt lélekkel fogok elbúcsúzni.
Kedves Tamara!
Hát nem tudom. Megfigyeléseim szerint nekik van munkahelyük, ezzel együtt megélhetésük, nekem és talán neked meg nem lesz. Én úgy döntöttem, hogy legközelebb befogom a szám, mert a végén még nem lesz egyetlen cég sem aki felvegyen. Még a HR vezető is csak együtt bólogatott velük, hogy igen én vagyok az akit meneszteni kell, mondván senki nem akar velem együtt dolgozni.
Kedves Tamás!
Bizony a legtöbb helyen megtalálhatók az ilyen lógósok. Sőt egyre szaporodnak. Nemhogy ki akarják szűrni, hanem a fent említett eset is azt bizonyítja, hogy még azok a jó munkaerők. Hozzáteszem ez a cég már vagy húsz éve Magyarországon van és virágzik. Igaz 80%-os fluktuációval de működik. Folyamatosan cserélik a vezetőket és folyamatosan mondanak fel a fizikai alkalmazottak a nem megfelelő vezetők miatt.
Kedves Csilla és Tamara!
Ez mindig nehéz döntés. Minden mentálisan egészséges ember szeretne mentálisan egészséges munkahelyen és munkakörben dolgozni, ahol a szorgalmát és teljesítményét elismerik, támogatják.
Sajnos elég kevés ilyen munkahely van! 🙁
A nehéz kérdés, hogy merjetek-e kilépni a munkaerőpiacra, és vajon találtok-e mentálisan egészséges munkahelyet?
Erre sajnos több szempontból sem tudok választ adni. Egyrészről nem véletlenül vagyok vállalkozó, pedig kaptam már olyan állásajánlatot, ahol a nettó fizetésem több lett volna, mint cégem akkori bevétele, másrészről mindegyikőnknek más-más az értékrendje, kinek a szabadság, kinek a biztonság a fontos.
Én a szabadságmániára és személyes integritásra vagyok szélsőséges példa, soha nem tudtam csak a pénzért dolgozni, és képes voltam jól menő vállalkozásból is kiszállni, mert nem éreztem jól magam benne.
Szóval ez személyes döntés, sok minden összefut ilyenkor az ember fejében…
Üdv, Tamás
Kedves Tamás!
Szerintem a referenciakéréssel Magyarországon az a gond, hogy magáról, a vezető személyiségéről, aki az ex-alkalmazottjáról referenciát ad, nem tudunk semmit. A vezetők nagy része rettentően nárcisztikus és autokratikus, illetve a legtöbb cég itthon -akármit is állít magáról- autokratikus légkörű. Pszichológusként nem egy, komolyan személyiségzavaros vezetőbe belefutottam már. Egy ilyen ember két okból nem fog pozitívan nyilatkozni a távozó beosztottjáról:
-vagy ő rúgja ki, sokszor amiatt, mert konkurenciának érzi, vagy mert ijesztően hat számára, hogy egy kreatív ember nehezen áll be téglának a falba.
-ha a jelölt magától távozik, sértve érzi magát, főleg, ha fontos, stratégia szempontjából nélkülözhetetlen ember megy el a cégtől.
A nárcisztikus vezetőknek a referencia kérés remek lehetőség vélt és valós sérelmeik megtorlására. Mivel az önreflexiós képességük általában gyenge, erre semmiféle rálátásuk nincs, mintha vakok lennének a témára.
Hogy rövidre zárjam, honnan tudjuk, hogy akitől referenciát kérünk a jelöltről tényleg referens-e? 🙂
Honnan tudjuk, hogy egy esetleges jó referencia nem csak a jelölt kiváló diplomáciai kompetenciáinak eredménye? (Jól tudja kezelni a nárcisztikus főnökét, és ezért tud úgy távozni, hogy nem hagy maga mögött sértődést.)
Kedves Tamás!
Nagyon tetszik a blog és a posztjai is. A referenciaellenőrzést én tényleg csak a „túl szép hogy igaz legyen” gyanú esetén javaslom, de csakis kompetens személytől. Saját tapasztalatom, hogy rólam egyszer (kb. 10 éve) egy olyan személy adott referenciát, aki az életben nem dolgozott velem együtt, nemhogy egy csoportban nem voltunk soha, még ugyanazon az emeleten sem. Én azt se tudtam hogy hogy ez a személy egyáltalán létezik, a nevét sem ismertem fel, annyira más területen dolgoztunk és a cég is nagy volt. (több mint 1000 fős multi) Viszont a cég HR-ese, ahova pályáztam, ennek a volt kolléganőnek a rokona volt és úgy gondolta, hogy akkor most jól leinformál.
A mai napig nem tudom, miért adott rólam negatív referenciát ez az exkolléganő. A munkánk nem keresztezte soha egymást, amit én csináltam az olyan távol volt az övétől, mint Makó Jeruzsálemtől. Még a folyosón se tudtunk soha összefutni mivel nem egy emeleten voltunk. Hogy ő honnan ismert engem annyira, hogy kompetensnek érezze magát egy referencia adáshoz szintén rejtély, már csak azért is, mert én csoportvezető voltam, ő meg munkatárs.
Kedves Krisztina!
Ezt valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hacsak meg nem keresi ezt az embert és meg nem kérdezi.
Talán be akart vágódni a rokonánál…
Üdv, Tamás