Bármilyen nemzetközi és hazai felmérést nézünk, a személyes interjú messze a legnépszerűbb kiválasztási módszer, és szerintem sem a közeli, sem a távoli jövőben nem látszik olyan más metódus, amely ezt veszélyeztetné. Pedig zömmel a más kiválasztási módszerben érdekeltek részéről egyre több támadás éri!
A tesztértékeléssel foglalkozó cégeknél biztosan találni olyan kutatási eredményt, amelyben a jó öreg felvételi interjú az utolsók között kullog a kiválasztási módszerek között megbízhatóságban, de egy assessment centerrel foglalkozó cég egyenesen 15%-osra becsüli az interjú hatékonyságát. Ez a részükről teljesen érthető, hiszen ha nem húzzák le a vizes lepedőt a jó öreg interjúról, akkor nehezebb mást eladni.
Nem kívánok pálcát törni felettük, mert mindegyik kiválasztási módszernek megvan a maga helye, de nézzük meg, hogy milyen érvek szólnak a személyes interjú mellett és ellene…
A felsorolás nem lesz teljes, ezért nagyon jó néven veszem, ha bármit hozzá tudsz tenni (írd meg a cikk végén kommnentben). Először nézzük mik szólnak ellene:
Nagyon szubjektív, mert az eredményessége rendkívül függ az interjúztató személytől
Ez biztosan nem vitakérdés, hiszen egyértelműen ez a személyes interjú legnagyobb hátránya, mivel egyáltalán nem mindegy, hogy ugyanazt a 30 pályázót egy 22 éves, eddig összesen 50 interjún túl lévő hr szakember vagy egy 45 éves, több mint 25.000 interjúval a háta mögött lévő hr szakember csinálja, és az sem mindegy, hogy 30 mérnököt hr szakember néz meg, vagy 10 év mérnöki múlttal rendelkező, és hr-ben is tapasztalt vezető.
Szubjektivitása miatt az eredményessége ráadásul rendkívül változó
Egy és ugyanazon személynél is változó lehet az interjúk eredménye attól függően, hogy mik a személyes tapasztalatai. Ha neki eddig csak rossz tapasztalata volt a nagy dumás értékesítőkkel, akkor nála egy mérhető eredményekkel objektíven igazolható, kiváló, de nagy dumás értékesítő meg fog bukni, pedig abban a helyzetben könnyen lehet, hogy ő a legjobb választás.
Arról nem is beszélve, amikor a legjobb pályázó azért bukik meg, mert annyira ellenszenves neki valami miatt az interjúztató, hogy képtelen önmagát adni. Pl. amikor egy 40 feletti felsővezetőt egy huszonéves kezdő hr-essel interjúztatnak, amely rendkívül kellemetlen szituáció mindkettőjük számára, de legfőképpen a pályázó számára, mert tisztán érzi, hogy lehetnek neki akármilyen kiváló vezetői képességei, múltbéli eredményei, a hr-es nincs birtokában annak a képességnek és tudásnak, hogy mindezeket megfelelően értékelje, és a pályázók közül felismerje a legjobbat.
Vagy a másik oldalról, ami bizony gyakran előfordul, hogy a profi pályázó keményen megvezeti a leendő munkaadót, aki csak hosszú hónapok súlyos veszteségei után jön rá, hogy felültették.
Időigényes és drága
Dacára, hogy végül is olcsó módszer, szinte mindig rendelkezésre áll, ha azonban egy álláshirdetésre jelentkezik 346 pályázó, amelyből normál esetben meg kellene nézni akár 50-80-at is, bizony nem láttam még olyan céget, ahol ezt megtették volna. A leggyakoribb, hogy az önéletrajzok alapján 4-5, maximum 10 pályázót néznek meg, mert az idő és a kiválasztást végző dolgozó ideje drága.
Ezzel részemről ki is merült az ellenérvek listája, de ez téged ne tartson vissza attól, hogy a cikk után a kommentek közé további ellenérveket írjál, hálásan köszönöm előre is!
Akkor most nézzük milyen érvek szólnak a személyes interjú mellett:
Rendkívül egyszerűen, gyorsan és olcsón kivitelezhető
Ez nem ellentmondás az egyik ellenérvvel szemben, mert az is, és ez is igaz. Az állásinterjúnál kézenfekvőbb, egyszerűbb, olcsóbb, bármikor bevethetőbb módszer egyszerűen nem létezik.
Rendkívül rugalmas, interjúztatóra és pályázóra szabható
Mivel ez leggyakrabban két személyes „face to face” beszélgetés, így értelemszerűen minden interjúztató a saját képére tudja alakítani, és interjú közben is rugalmasan tudja változtatni, annak megfelelően, hogy milyen a pályázó, milyen esetleg nem várt, de érdekes dolgok kerülnek elő.
Erre a legjobb példa – és nálam az interjúk csúcsa -, amikor a felvételi beszélgetés átmegy szakmai konferenciába, mert a pályázó is elkezd kérdezni, aminek eredménye végül egy 3 órás komoly szakmai beszélgetés. Megjegyzem, egy jó vezetői szintű pályázó és nyitott munkaadó esetén ennek kellene történnie minden esetben, hogy az interjú átalakul kölcsönös tapasztalat megosztássá és közös gondolkodássá.
Tudnék még jó pár munkakört mondani, ahol ez lenne számomra az alapelvárás (pl. marketinges, értékesítő, controller, hr-es!), de sajnos rendkívül ritkán találkozom ilyen kaliberű pályázókkal.
Legszélesebb körű lehetőség egy másik ember kvalitásainak megismerésére
mert itt van a legnagyobb esélye, hogy a pályázó önmagát mutatja (több ember előtt már nagyobb eséllyel lesz ideges, feszenghet, szerepeket játszhat, pl. assessment centernél), továbbá megszámlálhatatlanul sok tulajdonságát tudjuk megismerni egy pályázónak.
Jó lehetőség a munkaadó vállalat és a betölteni kívánt munkakör „eladására”
Igen, a legjobb pályázók számára ez is fontos, mert náluk a munkaadó is versenyzik, hogy nála dolgozzanak, a pozitív személyes benyomásnál pedig nincs erősebb meggyőző erő.
Én szeretek új embereket megismerni
Ez egy eléggé szubjektív érv a részemről, de nem tagadom, hogy közel 20 év után is izgalommal készülök minden interjúra, hogy ki fog ülni velem szemben, milyen az élettörténete, milyen érdekes dolgokat fogok tőle, róla megtudni. Úgy érzem, minden egyes ilyen találkozóval, minden új emberrel, akivel megismerkedem, gazdagabb vagyok.
Kedves Mihály!
Magam teljes mértékben az ellenzők táborát szaporítom.
A korábbi fejtegetéséből ugyanis pont kimaradt a én elmúlt 15 évemre jellemző vállalati közeg, a 25 – 50 fős kisvállalat. Az tulajdonos(ok) nem közreműködő(k) így az interjúknak is csak az utolsó fordulójában vesznek részt (esetleg). HR-es ezeknél a cégeknél sose volt. (Se belső, sem szerződött) Így általában arra a részlegvezetőre bízzák (kéretlenül) az interjúk első (néha második) fázisát, amely részlegre kollégát keres a munkáltató.
Értékesítőt a ker.vez., szerelőt pedig a szerviz vezető interjúztat. Láttam már olyat is, hogy az asszisztens munkakör első körös interjúit a „rangidős” asszisztens csinálta.
A pályázó frusztrált mert kell a munka. Az interjúztató frusztrált mert utálja a szituációt. Közben mindketten igyekeznek a saját „térfelüket” a legkedvezőbb színben feltüntetni.
Néztek Dr. House-t? „Mindenki hazudik!”
Üdv: HL
Kedves Laci!
Dr. House-al nem értek egyet, mert esélyt sem ad a kivételnek, veled viszont igen.
Annyival egészíteném ki, ahogy Mihály is írta, hogy sajnos te a rossz példát élted meg, ami egyébként rendkívül gyakori. Ettől függetlenül nem nagyon van alternatíva az interjúra, csak az, hogy meg kellene tanulni jól csinálni, de előtte egyáltalán felismerni az értékét, fontosságát.
Üdv, Tamás
sziasztok!
Bizonyára meg fogtok sértődni, de elképesztő, hogy még mindig milyen hányadék nyelven beszéltek és írtok. Minden angol szavatoknak van magyar megfelelője, de – ha lenne – még az úristen kedvéért sem lennétek hajlandók igényesen, magyarul beszélni.
Az „én időmben” nem volt interjúztatás, viszont volt felvételi beszélgetés, amely – bizony – még az általatok oly lenézett árufeltöltő esetében is személyes, emberi eszmecsere volt. Tamásnak igaza van: erre mindig kell lennie időnek, ha nincs, azt éppen ti bizonyítjátok, amikor az árufeltöltőt nem tekintitek embernek. Szégyelljétek magatokat!
Kedves Tamás!
Egy igen sarkalatos kérdést feszegettél a fentiekben. Valóban nagyon fotnso, hogy a Hr-es, vagy az interjúztató jó emberismerettel rendelkezzen. Ehhez szükségesek az évek alatt felgyülemlett tapasztalatok bármely téren. Én, mint potenciális álláskereső azt tapasztaltam eddig, hogy az interjút végző személy nem igazán volt tisztában azzal, hogy a terület, amelyre ember keres, milyen típusú „szakembert” igényel. Viszont az egyik legfontosabb a személyes kontaktus, ezért én az interjúztatás mellett tenném le a voksomat, csak valóban ehhez értő személyekre lenne szükség. Bizony, gyakran előfordul velem, hogy valamely oknál fogva nem tudom visszaadni azt, ami bennem van.
Üdvözlettel:
Balázs Erzsébet
Véleményem szerint már a felvetés is rossz. Bármilyen toborzási, kiválasztási folyamat, amely nem rendszerben gondolkozik, eleve megérzésekre és találgatásokra hagyatkozik, még ha azt itt a hozzászólók néha tapasztalatból szerzett emberismeretnek nevezik is el. A hazai HR-es képzésben a „szakemberek” nem tanulják meg a szakmának ezt a részét (sem) rendesen, ami nem jellemzősen az ő hibájuk. (szerintem ez igazából egy külön szakma..)
Sokan több évtizedet töltenek el ebben a szakmában.. de az ez ezalatt szerzett tapasztalat valóban segíti őket abban hogy jobban meg tudják ítélni, ki az aki jobban beválik majd az adott pozícióban? Nos ez kétséges, és jól mutatja hogy miért tart itt ez az egész.
A folyamat ugyanis alapvető profilalkotás, kompetencia térkép, előzetes mérések, munkakörnyezet vizsgálat stb. – még felsorolni is sok… mindenesetre egy komplex rendszer működtetése, visszacsatolás nélkül mit sem ér.
Van a „szakembernek” 1 év kétes eredményű tapasztalata tízszer. Ez a tíz év tapasztalat? Inkább kínos. Honnan tudná hogy amit és ahogyan tesz, az tényleg jó-e? Hogy a jelölt ha beválik, miért válik be, ha nem, akkor miért nem? Azt sem tudja hogy aki már ott dolgozik és sikeres, az milyen kompetenciái miatt az, honnan tudná tehát hogy ki fog beválni, és miért?
A szakmailag helyes kérdés, hogy; érdemes az interjút önmagában alkalmazni mint kiválasztási eszközt? A válasz minden a szakmáját komolyan végző szakember szerint egyértelműen NEM. Ki lehet-e hagyni az interjút egy toborzási folyamatból? A válasz itt is: NEM!
Nem szabad félrevezetni az embereket, vezetőket. Ha valaki valóban komolyan kíváncsi arra hogy mekkora eséllyel fog beválni egy jelölt, akkor szakemberre kell bíznia ezt. Ez nem emberismeret kérdése, nem tapasztalat kérdése, és nem felkészült interjúztató kérdése, mert ezek önmagukban rendkívül kevésnek bizonyulnak. Nem arról van szó tehát hogy egy vezető saját maga nem találhat jó embereket saját magának. De ennek semmi köze nincs az interjúja hatékonyságához. Ennek inkább a szimpátiához van köze…. többek között persze.
Jelenleg hazánkban szinte minimális azoknak a szakembereknek a száma akik professzionálisan le tudnak bonyolítani egy komplex toborzási folyamatot, és az eredményeik alapján megalapozottan nagyobb eséllyel válnak be a jelöltjeik. Ez az igazság. Nem az életkortól függ ez, és nem is az emberismerettől, nem a már eddig is rosszul, hosszú éveken keresztül elvégzett töménytelen interjútól. Ezekhez semmi köze. Már régen itt volna az ideje, hogy a HR-ről mint szakmáról leváljon, és önálló szakmává váljon az a terület amely a mérésről, fejlesztésről, kiválasztásáról szól. Ennek hazánkban nem nagyon mutatkoznak jelei.
Pedig egy vezető és egy régi motoros „HR szakértő” átlagos interjújának hatékonysága sajnos csak az árában, illetve néhány olyan praktikus dologban különbözik egymástól amit itt az interneten kis utánajárással meg lehet szerezni. Ez az igazság. Körülbelül olyan szintű dolog ez, mint ha valakinek a csillagjegye alapján szeretnénk következtetni a várható viselkedésére egy adott szituációban… nevetséges.