Június elején egy rendhagyó toborzás-kiválasztási konferencián, a truBudapest-en vettem részt, ahol inkább munkacsoportok voltak, nem a hagyományos értelemben vett szekció ülések és prezentációk. Elsőként Csudutov Csudinka (informatikai fejvadász) „szeánszán” voltam, ami zömmel arról szólt, hogy Csudi az ott lévő toborzási szakemberektől, hr vezetőktől megkérdezte, hogy nekik mi volt a legrosszabb interjú élményük, mint álláskereső?
Igen, akasztották a hóhérokat, minden ott lévő (kb. 30-an voltunk) egyenként válaszolt a kérdésre, és meglepő eredmény kezdett kibontakozni a végére. Érdekes volt látni, hogy a hr szakemberek is álláskeresőként ugyanazokkal a problémákkal kell, hogy megküzdjenek és ugyanúgy zavarják őket dolgok, mint a többi álláskeresőt.
Szerinted mi zavarja legjobban őket?
Természetesen sok dolog, főleg azok, amelyek az emberi méltóságukban sértik meg őket, összességében, amikor nem kezelik a pályázót nemhogy egyenrangú partnerként, hanem egyenesen emberszámba sem veszik. Ezek közül is a listavezető, amikor a személyes interjúra pontosan érkező pályázót megváratod!
Illem, etikett, protokollon túl
A mai rohanó világban, amikor mindenki siet valahova, amikor 10 óra alatt 16 órányi munkát kellene elvégezni, akkor gyakran az a legkevesebb, ha 5-10 percet késünk egy felvételi interjúról, vagy elcsúszunk az előzővel (bizony velem is meg szokott történni). Ez is kellemetlen, de még elintézhető egy őszinte elnézés kéréssel, a gond inkább az, amikor 20-30-45-60 percet is várakoztatják a pályázót, majd fölényesen megérkeznek a tárgyalóba, ahol ugyanilyen fölényesen folytatódik a felvételi interjú, de az elnézés kérés az bezzeg elmarad. Minek is, örüljön a pályázó, hogy egyáltalán szóba álltunk vele, nem igaz?
Még tovább lehet fokozni azzal, amikor az interjúztató még képben sincs, hogy egyáltalán milyen munkakörre interjúztat (igen, ilyen is van!), a pályázóból sem készült fel, egy szóval kínos percek telnek el egy kérdés előtt, a pályázó meg joggal érzi magát úgy, hogy minek jött el ide egyáltalán, ha ennyire nem fontos sem a személye, sem a leendő munkája?
Mikor ismered meg igazán embertársad?
Fontos tudnod, hogy ilyenkor a pályázó kiszolgáltatott helyzetben van, és ezzel nem illik, nem érdemes visszaélni. Nálam ebből következik egy rendkívül alapvető emberismereti szabály:
Igazán akkor ismered meg embertársad, amikor
kiszolgáltatott helyzetbe kerülsz vele szemben.
Visszaél-e a helyzeteddel vagy sem?
Az életben akár 20-30 éves barátságok szoktak összeomlani olyankor, amikor az egyik kiszolgáltatott helyzetbe kerül, és kiderül, hogy a másik sosem volt barát, csak kihasználta az egyiket, miközben gyakran olyan emberről tudjuk meg, hogy igazi barát, akiről nem is gondoltuk volna.
Az illemórán túl, avagy miért fontos ezzel foglalkoznunk?
Régi kedvenc filmem a Mátrix, amelyben az egyik szereplő a Merovingi (más néven a francia) szokott komoly filozófiai órákat és monológokat tartani, amelyben egyik kedvenc elve a „Kauzalitás”, az ok és okozat összefüggése. Ahogy korábban már írtam róla, amikor meghirdetünk egy állást és fogadjuk a pályázókat, akkor valójában ügyfélkapcsolati tevékenységet végzünk, mind a cégünkét, mind a sajátunkat és olyan ok-okozati folyamatokat indítunk el, amelyek igencsak el tudnak nyúlni a távoli jövőbe!
Mesélhetnék róla, hogy az elmúlt 20 évben hány pályázóból lett közeli ismerős, barát, ügyfél vagy egy váratlan helyzetben a megmentő, egy a lényeg, amikor pályáztatunk, akkor a céges és személyes kapcsolatrendszerünket is építjük, nem is akárhogy.
Talán a legérdekesebb az a sztori, amikor egy pályakezdő fiatalember volt nálam felvételi interjún, mind előttem, mind utánam szinte csak megalázó helyzetekben volt része, és nálunk sem felelt meg a követelményeknek. Ha már ott volt, akkor legalább kihasználtam az időt, és elláttam jó tanácsokkal, hogyan írja át önéletrajzát, mire figyeljen egy állásinterjún, és egyáltalán milyen állásokat pályázzon meg, de a legfontosabb, hogy emberszámba vettem.
9 év múlva meglepő helyzetben találkoztunk, amiben én meg sem ismertem őt, de ő engem igen. Ha ott akkor nem ő lett volna a főosztályvezető (az Apeh-nél), akkor egy félreértés nyomán komoly és költséges pernek nézhettem volna elébe, de ő teljesen a hivatalos kereteken belül segített ezt elkerülni, és kisímítani a szálakat! Pedig korábban nem is csináltam semmit, csak normálisan viselkedtem vele, mint annyi más emberrel, de akkor ez számára rendkívül sokat jelentett.
Mit számít az a néhány ember?
Maradjunk annyiban, hogy nekem számítanak. Gondolj bele, ha évente 5 új embert veszel fel, és rendesen elvégzed a házi feladatot (az-az nem 3-4 pályázót nézel meg munkakörönként, hanem legalább 15-öt), akkor évente 75 emberrel bővül ezen a vonalon a kapcsolatrendszered, és remélem neked sem mindegy, hogy milyen módon emlékeznek rád, milyen lesz ennek a végül is rövid, de akár sorsdöntő találkozónak a kimenetele!
Pár éve egy állásra jelentkezve a kiválasztási folyamat vége felé 2-3 jelentkezővel az esélyesek között voltam, ezért telefonos interjúra került sor. Végig pozitív kicsengésű beszélgetés volt, pár napon belüli visszajelzést ígért az ügyvezető. Nemcsak hogy nem keresett, az én hívásomra sem jelzett vissza. Már tervezgettem a munkába járás lehetséges útvonalait, és arra sem méltatott, hogy egy e-mailt vagy telefont megeresszen.
Ennek két következménye lett:
– személyében nem tartom hitelesnek az illető szakmai írásait
– a cég által nyújtott – objektív szemmel nem rossz – szolgáltatást nagy ívben elkerülöm, és a vetélytársait tisztelem meg bizalmammal, ismerőseimnek is ezt ajánlva.
Szia Gábor,
Maximálisan egyetértek veled, egy dologra azonban felhívnám a figyelmed. Senki nem tökéletes, én sem, még velem is előfordult már – legnagyobb igyekezetem ellenére -, hogy nem tartottam be egy határidőt, vagy elfelejtettem visszajelzést adni.
Persze rossz érzés ez, de olyan is előfordulhat, hogy az illető vezető mindent jól csinál, de évente elkövet 3 hibát, ami bőségesen megbocsátható, de te éppen abba a 3-ba estél bele.
Nem védeni akarom őt, mert könnyen lehet, hogy ő éppen ludas volt bőven, de ilyenkor érdemes neki adni még egy esélyt, és felhívni. Ha nem tudod elérni, és semmi válasz nem jön, akkor viszont 100%-ig nyugodt lehetsz, hogy megúsztál egy megbízhatatlan főnököt.
Én ezt úgy igyekszem megelőzni, hogy eleve bátorítom a pályázókat, ha pl. jövő hét szerdáig nem szólnék vissza, akkor kérem nyugodtan keressen.
Minden embernek önmaga, a saját ügye és élete a legfontosabb, de nem könny időket élünk, ezért szükség van bizonyos megértésre és toleranciára a másik felé.
Üdv, Tamás
Köszönöm a választ, Tamás!
Bennem utólag az is felmerült, hogy talán a kitartásom tesztelik, hogy hívom-e én, ha elmarad a másnapra ígért visszahívása. De miután néhányszor nem sikerült elérni, és vissza sem hívtak, elhessegettem ezt a feltételezést.
Mivel halmozottan udvariatlanok voltak, ez már bőven szándékosnak minősül…
Kedves Tamás!
Ez a blogbejegyzésed szept. 10-én szóról-szóra megjelent a Facebook HR Portál nevű részénél is, a neved feltüntetése nélkül. A HR Portálnak hozzászólásomban jeleztem, hogy a szerzőt elfelejtették feltüntetni, de nem kaptam választ. Neked is írtam, választ nem kaptam. Itt is jelzem. Eszter
Az álláskeresőket legjobban az zavarja, hogy megállás nélkül küldik a CV-ket, a címzettek pedig még azzal sem tisztelik meg őket, hogy egy „nem nyert” választ küldjenek. De még egy automatát sem tudnak beállítani a mail szerveren, amiben legalább egy kézbesítési nyugtát kapna az ember. Meddig tartani a bejövő és elutasításra kerülő pályázóknak ugyan azt a sablon e-mailt elküldeni, egyszerre, csoportosan??
Semennyibe. De úgy szereztek diplomát valahol jó pénzért, hogy a körlevél funkciót sem tanulták meg.
Lehet, hogy meglepő, de a userek nagy része sem az Outlook-ban, sem Mail Serveren, sem a Gmail-ben nem tud automatikus választ beállítani, ezért inkább nem válaszol.
Nagyon jó a cikk.
Nekem az jutott pl. az eszembe, hogy egyszer egy nagynevű fejvadász kiközvetített egy Mo-on és külföldön is gyógycipőket és gyógypapucsokat forgalmazó céghez – egy vezető kellett neki pont abban az országban, ahol éppen laktam. Az interjú megvárakoztatás után úgy folyt, hogy a „főnök” napszemüvegben és lábát az asztalra téve „beszélgetett velem”. Utána felhívtam a fejvadászt, hogy ezt most így komolyan gondoltuk-e-é.. mert nagyon nincs időm az ilyen kockafejekre.
Más: egy másik cégnél anno kb. 2 hétig tartott a karrierem. Felvett kreatív asszisztensnek egy brit nemzetiségű emberke.. de mire odaértam, már „personal assistant” lettem, és nem csak neki, hanem a helyettesének (az Unileverből kivált Lintas reklámügynökség volt). Az igazgató úgy „várt”, hogy egy hétig meg sem jelent. A következő héten bekopogtam nála, hogy jelezzem, itt vagyok. Semmi.. (A helyettese megkért, hogy az Elmünél reklamáljam meg a villanyszámláit – mondtam – felejtse el..). Az igazgatónál szerdán jeleztem, hogy nem tetszik a fogadtatás, adjon munkát. Nem történt semmi. Pénteken a pénzügyi igazgatónál felmondtam, mondván, a kreatív igazgató főnököm nem ér rá.. ezért valakinek szeretném jelezni, hogy nem jövök többet. Megkért az pü-i igazgató, hogy írjam le, hogy mi történt.. nagyon sajnálta, stb. Három hónap múlva egyébként a brit fickót kirúgták.
Fontos, hogy tartásunk legyen. Az álláskeresésben fontos látni, hogy üzleti társak leszünk, nem rabszolgák.
Hát ennyit szerettem volna hozzáfűzni. És örülök, hogy felvetődött ez a téma.
Kedves Tamás – további jó munkát kívánok. Szeretem a cikkeidet.
Kedves Erika!
Köszönöm a biztatást és egyetértek, rendkívül fontos, hogy legyen tartásunk!
Üdv, Tamás
Teljesen egyetértek az itt leírtakkal és a hozzászólókkal!
Két oldalról is: én is voltam már interjúztató és persze interjúalany is. S azt gondolom, hogy ha a jelölt érett ember, aki jó munkatársnak ígérkezik, akkor nem érdemes szórakozni vele illetve biztos, hogy ő is teszteli a céget, ő is a lehető legtöbb információt akarja kihozni az állásinterjún a cégről, a leendő főnökéről, ha ő interjúztatja, hiszen utána ott fog dolgozni, ha mindkét részről sikeres az interjú.
Én most voltam pár interjún és azt gondolom, hogy az interjúztatók 90%-a felkészületlen, belőlem sem készül fel és a munkát/állást sem próbálja meg „eladni” nekem.
Én meg azzal szórakozom, hogy azt vizsgálom, mennyire tudja struktúrálni az interjút (pl. ha át tudom venni az irányítást kérdésekkel egy vezetőtől, akkor az eldondolkodtató); el tudom-e érni, hogy annyira belelendüljön, hogy leváljon róla a felvett máz és előbukkanjon a valódi ember mögüle (pl. egy interjún egy felsővezető közlölte, hogy ez itt b@szott jó üzlet – ez nem megengedhető szerintem) és jól megnézem a körülményeket, a stílust és igyekszek minél több infót összeszedni.
Összegezve: szerintem az egész hr úgy általában Magyarországon siralmas, néha bukkanok üdítő kivételekre. Most is olyan cégeknél dolgozom, ahol komolyan vették a felvételit, volt próbamunka, AC, próbaidős értékelés (nem mindenki ment át) és ez rangot adott a munkának és nekünk is. Szeretek is itt dolgozni.
Kedves Tamás!
Nagyon jó cikket írtál, minden szava igaz. Számomra a legkellemetlenebb az volt, amikor az állásra pályázó jelöltekkel vártam az előtérben, kijött a személyzetis és az egyik pályázó nyakába borult, annyira örült, hogy találkoztak. Természetesen őt vették fel, csak akkor mi minek kellettünk oda? És nem titok: mindez a Táncművészeti Főiskolán történt.
Elszomorít, hogy egyes HR-esek még mindig nem tanultak meg magyarul. Én nem vagyok hóhér-szakmabeli, fogalmam sincs, mi az az AC. Na ez pl. az, ami egykor álláskeresőként roppant idegesített. Ez a fölényes nagyképűsködés, hogy a hazámban a honfitársaim nem beszélnek magyarul. Szerencsére, amikor munkát találtam, nem holmi plázacicák kérdezgettek, hanem a leendő főnököm, aki értett a szakmához.
Ha valaki azt állítja, hogy lehetetlen minden levélre válaszolni, az hazudik. Egyszer volt ilyen feladatom, még föl is hívtam azokat a jelentkezőket, akiknek hiányos volt a pályázatuk, vagy nem értettem. 900 jelentkezőből 200-zal beszéltem telón. EGY embert kellett felvenni. És a másik sok száznak SZEMÉLYRE SZÓLÓ levelet írtam, hogy mit szúrt el.
Aki erre nem képes, az a szememben nem ember. Hanem hóhér.
Péter,
Ezzel most jól megleptél. 900 jelentkezőből 200-al beszélni, a többinek meg személyre szóló levelet írni azért az nem egy hétköznapi teljesítmény, igaz azt nem írtad, hogy mennyi időd volt rá?
Üdv, Tamás
Két hetem volt az előkészítésre. Ez azt jelentette, hogy el kellett olvasnom az önéletrajzokat, ami nem nagy ügy, egyébként kézzel írott önéletrajzot is elfogadtunk, és nem kellett a később divatos, de az illetőről semmit nem mondó, az életet a halállal kezdő életrajzot írni. Igazi önéletrajzot kértünk, amiben minden benne lehet, ami a pályázóval történt. FÉNYKÉPET NEM KÉRTÜNK, mert a munkakör betöltéséhez nem kellett. Motivációs levelet (mi az?) sem kértünk, mert aki jelentkezik, az ne hazudjon hülyeséget. Viszont kértünk két publicisztikát, mert újságíró gyakornokot kerestünk.. Azt is el kellett olvasni, azt viszont nyomtatott formában kértük.
Namost.
Ennek alapján készítettem egy Acces adatbázist, némi programozással. Az Acces ui. programozható, mellesleg az Excel is, csak az butább. Ebből a lekérdezések (így hívják az adatbázis valamilyen szempontok szerinti feldolgozását) során kiderült, ha valamelyik pályázat hiányos volt. PL. nem írta alá a pályázó, vagy nem küldte be a tanúsítványainak a sorszámát (nem a fénymásolatát, minek az?).
Akié tehát hiányos volt, azt fölhívtam, hogy jöjjön be személyesen.
Aztán tartalmilag értékeltem a két publicisztikát, és a társulat felének megírtam, hogy mi volt a gond az írásaival. Ha pl. háromnál több helyesírási hiba volt benne, lapát. Aki kiesett, az vissza is kapta a pályázati anyagát.
A másik felét behívtuk egy szakmai és politikai teszt kitöltésére, illetve, kellett írni egy jegyzetet kézzel(!). Ehhez megint segített a program, mert a tesztet gép értékelte. Egyetlen pályázó írta géppel a tesztet, egy vak fiú, mert megharcoltam a főnökömmel, hogy ő is pályázhasson. Szóval, aki a tesztben akár egyetlen hibát is vétett, lapát, levél, visszakapott mindent. Erre egy hét volt.
A maradék 30 ember jegyzetét elolvastam, értékelte a vezetőség is, így hívtunk be ötöt, a többi 25 lapát, részletes levél, stb.
Nem ügy. Csak sok munka, figyelmesség, ügyszeretet. Volt, akit éjjel kettőkor hívtam föl, de hát az ő érdeke volt.
Bocsánat, a jegyzetet írta géppel a vak fiú.
Elnézést, hogy kicsit túltengek. De fontos még egyszer, hogy azért kértünk igazi önéletrajzot (olyat, amilyet József Attila írt), mert az önéletrajz stílusából sok minden kiderül ám! Leginkább, hogy az írója milyen ember. Milyen az önértékelése, van-e humora, meg tudja-e különböztetni a fontosat a lényegtelentől… Volt, aki beleírta, hogy élete legemlékezetesebb sikere az volt, amikor az általános iskola második osztályában egy mesét írt az osztály faliújságjára. akkor határozta el, hogy újságíró lesz. Ő pl. a svéd tévében dolgozik évek óta. Lett néhány olyan ismerősöm is, akikkel néha összefutok, és jókat beszélgetünk. Hát nem megérte?
Tavaly nyáron én nagyon sokat kutattam állás után. Friss diplomás, ámde angolul nem beszélő ember vagyok. Rengeteg helyre küldtem el az önéletrajzomat, ahova kértek motivációs levelet oda azt is megírtam. Arra lennék kíváncsi, hogyha kérnek mot. levelet, akkor arra például miért nem jön válasz sosem, hogy megfelelt vagy sem? Ha már én szenvedek azzal, hogy megírjam a levelet, akkor illenék is rá válaszolni. Vagy nem? Persze ha ott van egy hirdetés végén, hogy „amennyiben x napon belül nem értesítjük nem nyert” az más. Akkor legalább nem várok.
A kedvencem pedig a „majd visszahívom pár napon belül” és akkor nem hív. Sosem hívnak. Akkor ne mondják.
Kedves Rabyn!
Korábbi kommentekben ott a válasz a kérdésedre, amit csak annyival egészítenék ki, hogy a normális hr szakemberek jó része azért nem válaszol, mert nincs rá ideje. Nem azért, mert ő nem szánna rá, hanem mert a főnöke úgy leterheli, hogy nincs, és a főnököt nem érdekli, hogy a pályázók levelei korrektül meg legyenek válaszolva.
Ugyanígy egy ügyfél sem fizeti meg azt a fejvadászoknak, hogy korrektek legyenek a pályázókkal, nem véletlenül hagytam ott már jó régen a szakmát, mert a darálóból (amikor ugyanazt a pozíciót 5-10 cégnek is kiadják keresésre, aki kapja, marja alapon) már nem kértem.
Azt látom, hogy egy munkaadó jó sok pályázó közül tudja megtalálni a megfelelőt, ugyanúgy egy pályázónak is elég sok helyre kell elküldenie az önéletrajzát.
Nem jól van ez így, de sajnos ettől még ez van.
Üdv, Tamás
Ismétlem: nincs olyan, hogy nincs ideje.
Péter! Szerintem te egy más világban élsz, mint pl. most én. Őszintén irigyellek, hogy nem ismered azt, hogy hónapokon keresztül nem éred utol magad, hogy naponta többször is azt sem tudod hova kapjál, hogy értékes dolgokat kell kihagynod az életedből, mert lecsúszik a prirotiási listán azok közé, amelyekre már végképp nincs időd.
Egyébként egyszerű megtapasztalnod, indíts saját vállalkozást!
Volt olyan az életemben, hogy én sem aludtam 72 órán át. Akkor elgondolkodtam, hogy mit csináltam rosszul. Azóta nincs ilyen.
Az éremnek két oldala van. Jómagam is HR-es vagyok, így jócskán van tapasztalatom mindkét oldalról. Sok esetben jogosak az álláskeresők panaszai, velem is számtalan esetben előfordult, hogy egy általam sikeresnek értékelt interjú után semmiféle visszajelzést nem kaptam. A dolgot még el is tudtam volna fogadni, ha nem lett volna az az érzésem mindvégig az interjú alatt, hogy szimpatikus vagyok nekik. Értékeltem volna, ha informálnak arról, miért nem én lettem a befutó. De ezt soha nem teszik, aminek az okát nem értem. Ebből a keserű tapasztalatból kiindulva a saját munkám során igyekszem mindeninek visszajelzést adni, ami általában sok túlórámba kerül, mert munkaidőben ilyesmire nem jut idő, és a legjobb igyekezetem ellenére sem sikerül 100%-osan, ugyanis a meghirdetett pozíciókra több százan adják be a jelentkezésüket, köztük (a legtöbben) olyanok, akik meg sem közelítik az elvárásokat. Sokszor úgy érzem, a jelentkeztők el sem olvassák az álláspályázat szövegét, vagy nem értelmezik az ott leírtakat (pl. ha ott van, hogy az angol nyelv ismerete alapkövetelmény, akkor miért jelentkezik olyan, aki csak németül beszél?). Mint HR-es, sokszor haragszom az ilyen pályázókra, mert úgy érzem, az időmet vesztegetik. Ennek ellenére igyekszem visszajelezni nekik is, és meg is szoktam indokolni, hogy miért nem felelnek meg az állásra. A tapasztalataim alapján a pályázók örülnek a visszajelzésnek akkor is, ha az számukra nem tartalmaz pozitív választ.
Az álláskeresők sajnos azzal nincsenek tisztában, hogy a cégeknél általában minimalizálva van a munkaerő, ami azt jelenti, hogy sokszor egy többszáz fős cégnél egyetlen HR-es lát el minden munkaügyi és nem feltétlenül munkaügyi feladatot, és nincs asszisztens, nincs titkárnő, akikre a levelezést rá lehetne bízni. Ettől függetlenül az álláskeresők tájékoztatásra vonatkozó igénye jogos. A cégek vezetőinek kellene végre felismerni, hogy itt sincs kevesebbről szó, mint a vállalatról alkotott képről!
Adrienn: Ugye sosem láttál olyat, hogy noha pl. feltétel volt a német nyelvtudás, mégis a főnök cicáját vették föl, noha az illető még magyarul sem tudott?
Egy pár szó erejéig kitérnék arra, hogy vajon miért jelentkeznek olyanok egy állásajánlatra, akik nem felelnek meg a kötelezően elvárt feltételeknek.
– Mert a a jelentkező azt sejti, hogy olyanok a feltételek, hogy biztos nincs olyan pályázó, aki minden pontnak megfelel, ezért egy-két hiánnyal még mindig lehet befutó.
– A hirdetésben a betöltendő állás szempontjából feleslegesnek tűnő feltételek is szerepelnek. (mondjuk nyelvvizsgát vagy ECDL-t kér, ami csak egy papír, a jelentkező meg évekig külföldön élt, és 5 éves kora óta számítógépguru vagy pl. egy végzettséget ír elő, ami a pályázónak hiányzik, de van azonos területen számottevő tapasztalata, és azt reméli, ezzel ellensúlyozni tudja a végzettség hiányát)
– Az az érzésem, hogy sok pozíció meghirdetésekor elképzelnek egy fantomot, aki az adott posztra ideális, és leírják ez mivel rendelkezik. Ugyanakkor az élő emberek nem mindig olyanok, mint az elképzeltek. És lehet, hogy egy jelentkező 1-2 pontban elmarad az elvárásoktól, más feltételeket viszont olyan mértékben túlteljesít, hogy összességében sokkal alkalmasabb a posztra, mint az, aki minden feltételt átlagos szinten teljesít.
Gábor
Gábor!
Nagyon jó a felsorolásod, két szempontot mindenképpen vegyél fel még közé:
1. Tapasztalataim szerint az emberek többségének nincs önkritikája, ezért nem is írok álláshirdetésbe olyat, hogy precíz, lojális, szorgalmas, stb. legyen, mert ki az, aki nem ilyennek gondolja magát?
2. Sok-sok munkaadó adott már fel olyan hirdetést, amiről később kiderült, hogy köze nem volt a valójában nyitott munkakörhöz, és teljesen hiteltelen volt. Annyi, de annyi ilyen hirdetést jelent már meg, hogy felméréseim szerint az álláskeresők min. 80%-a nem hiszi el azt 100%-ig, amit leírok egy hirdetésben, pedig azokban minden szó igaz.
Üdv, Tamás
Ja.. és elnézést kérek minden jelentkezőtől, akinek akkoriban nem válaszoltam pár napig, de már a mentőben eltűnt a mobiltelefonom és az összes kp-m. Megértem egy beteghordozót, hogy vigyen oda a fali telefonhoz, mert aprópénzem még maradt. Felhívtam a szüleimet és behoztak kérésemre a kórházba egy mobiltelefont. Azon a céget hívtam először és megkértem a pü-i igazgatót, hogy átlagbéren fizessen ki mindenkit és majd ha kijövök a kórházból, önellenörzünk – de legyen mindenkinek időben fizetése.
A 15 kilós fogyást illetően, még mielőtt az lenne a gondolat, hogy az hölgyeknek úgyis jól jön: akkor 69 kilóról indultam 180 cm magasan (tehát vékony voltam). Amikor 54 kilón állt meg a mérleg, márt volt olyan barátnőm, aki ordított velem.. aggódott. Borzasztóan néztem ki.
Nem vagyok büszke arra, hogy hagytam magam így tönkremenni „lelkiismeretből”, hogy mindenkinek jó legyen.. de a szakmai eredményeimre azért büszke vagyok. Pl. Fejér megyében, akkor, amikor én ebben a gyárban voltam HR vezető (folyamatos három műszakos gyár lettünk végül.. többszáz alkalmazottal), az én időszakomra sem a munkaügyi ellenőrök, sem a tb- és apeh ellenőrök nem találtak hibát. Több napig kutakodtak és nem akartak magukhoz térni.. azt mondták, ilyen nincs. 🙂 Nagyon kerestek, nagyon akartak büntetni.. nem sikerült. 🙂
Szerintem Kelkó Tamás ismeri a 2000 – 2005 év körüli Székesfehérvár és vonzáskörzete autóipari fennforgást.
Na.. hát ennyit erről. Rég volt.. elmúlt. Egyébként én is vállalkozó vagyok már.
De a téma most nem is ez volt – ha jól értettem. Hanem az, hogy álláskeresők belebotlanak furcsa „napszemüveges” interjúztatókba.. ami nem jó.
Szia Erika,
Sajnos nem ismerem, nekem abban az időben iszonyatos dömping volt kkv szervezetfejlesztési projektekben, az alatt az 5 év alatt egy db multinak nem dolgoztam.
Sajnos itt is igaz egy régi mondásom, hogy a multi nem a munkaerőd, hanem az életed veszi meg, kifacsar, majd eldob. A furcsa ráadásul az benne, olyan incsikladozó szakmai kihívást tudnak ilyenkor nyújtani, hogy az ember önként hajtja túl magát…
Üdv, Tamás
Nem értem, hogyan nem találtak a munkaügyi ellenőrök semmit, amikor te súlyosan törvénysértő módon túlóráztál. Az az érzésem, hogy vagy nem mondasz igazat, vagy csaltál a munkaidő elszámolásnál, vagy valaki lefizette az ellenőröket. És ezt – sértő szándék nélkül ugyan, de – nagyon komolyan írom.
Hű, egy hosszú hozzászólást két helyre is beírtam, de egyik helyen se jelent meg. Tehát az egyiket ki lehet cenzúrázni, ha a cenzor ráér elolvasni.
Már cenzúráztam… 🙂
Sziasztok!
Az AC-t (Assessment Center) magyarul Értékelő Központnak hívják, elég borzalom fordítás 🙂
E.
Enikó
ő! akkor itt az ideje, hogy adjatok találó, rövid, magyar nevet neki. A fentiek alapján én pl. nyúzónak hívnám.
Álláskeresőként (nekem is) van tapasztalatom a HR-esekről.
Több, mint tíz éves kereskedelmi boltvezetői tapasztalattal és szakképzetten, nyelvtudással jelentkeztem egy multicéghez boltvezetőnek, helyettesnek, eladónak és kirakatrendezőnek is. A standard válasz: „Az Ön hivatásos előélete és képzettsége nem teszi alkalmassá, hogy a meghirdetett állásokat betöltse.” „Cégünk friss energiát keres.” És kit vesznek fel végül? Húszéves, sok esetben képzetlen, gyakorlatlan plázacicákat.
Pedig így, 35 és 40 között nagyon adok a külsőmre, rendszeresen sportolok. Gyerekem nincs.
Jelentkeztem egy autógyártóhoz segédmunkásnak (két diplomával), mert hallottam, hogy jól fizet. Költöznék az ország másik felébe is. Csavarokat válogatni, emelgetni én is tudok. Elutasítottak, udvariasabb hangnemben, mint az előző, ruházati cég. Ez egy pozitív tapasztalat volt.
Jelentkeztem tanítónak (képzettségem megvan hozzá). Behívtak kb. 40 embert interjúra, de már az interjú előtt az egyik pályázó fennhangon hirdette, hogy úgyis őt fogják felvenni, mert már 5 éve ott tanít. És lőn. Értesítés még ímélben sem.
Cipőkereskedelmi cég üzletvezetői állást hirdetett. Az interjún bemutatták a leendő üzletvezetőt, aki a cég másik üzletéből ment át. A mézesmadzagot elhúzták minden egyes jelentkező előtt, hogy ott mennyit lehet keresni, stb…. Persze nem vettek fel senkit. Az „új” üzletvezető a főnök mindkettő boltban.
Újságírói állást hirdettek (képzettségem megvan hozzá). Az interjún, mialatt beszéltem, a meghallgatást végző újságíró nézegette a még meghallgatásra várók önéletrajzát. Az egyiken egy bekarikázott 1-es volt. Őt vették fel.
Adminisztrátori állásra jelentkeztem. A HR-es letolt, hogy „hogy képzelem, hogy ilyen állásra jelentkezem diplomával, miért akarom elvenni az érettségizett emberek elől a helyet?” Akarja a fene. Én is dolgozni akarok.
Miért hívnak be az olyan helyekre, ahol már előre megvan az ember?
Kedves Jusztina!
Ezt őszintén szólva én sem értem….
Üdv, Tamás
Tamás.
Hát ezzel a témával megfogtál. Csak egy gondolat erejéig, még egy elemet említenék, ami szerintem valóban zavarhatja az álláskeresőket. És ez nem más, mint a bizonytalanság.
Számtalanszor tapasztalom, hogy egy jól sikerült beszélgetés után reményekkel telve, sugárzó tekintettel hagyja el a pályázó a tárgyalót. Ugyanakkor ebben a sugárzó tekintetben ott van a bizonytalanság is: Valóban én lennék az ideális könyvelő jelölt?…
Eszembe jutott egy mondás: Jobb hallani egy NEM-et, mint bizonytalanságban lenni bizonytalan ideig.
Ezért egy jó ideje, ha egy állásinterjú félidején biztos vagyok benne, hogy nem az „ideális” könyvelő jelölt ül velem szemben, tapintatosan közlöm vele, hogy nem Ő az én, vagy a megbízóm embere. Ilyenkor mindig adok néhány tippet, amelyekkel fejlesztheti szakmai tudását… Búcsúzóul azt kívánom neki, hogy legközelebb, amikor találkozunk a könyvelés fenegyerekét szeretném tisztelni a személyében… Hát ezeket a tekinteteket kellene látni:)
Attila!
Nem te vagy az első, akitől ezt hallom, egy ügyfelem is már az interjú közben megmondja a pályázóknak, ha biztosan nem ők a befutók. Szerintem ennek működőképessége erősen függ az interjúztató személyétől, és az akutális pályázóétól is.
Nem a bizonyítványt akarom magyarázni, de nekem nincsenek azzal jó tapasztalataim, ha a rossz hírt személyesen vagy telefonon közlöm, mindig e-mail-ben szoktam.
Természetesen vannak kivételek, főleg amikor valaki egyértelműen alkalmas, sőt akár kiemelkedő is, csak a fizetési igénye esik messze a cég lehetőségeitől, azt ott melegében szoktam megbeszélni, vagy amikor túl jó az adott feladatra és nem lenne neki szakmailag továbblépés.
Üdv, Tamás
Alkalmam van néhány igen gazdag és befolyásos magyar és német üzletembert személyesen ismerni. Mindegyik kínosan pontos és precíz. Azért sikeresek, mert mindig, minden körülmények között betartják a megállapodásaikat. Ha esik, ha fúj.